Véleményem a ToeOFF® használatáról.
15 éve a Semmelweis Egyetem Pető András Karon, mint testnevelés tantárgypedagógus, tantárgyfelelős végzem munkámat. Gyermekkorom óta versenyszerűen sportolok, nyáron a Masters Vizes Világbajnokságon a nyílt vízi versenyen indultam el és a korosztályomban a hetvenkét indulóból az 52. lettem. 2009-ben diagnosztizálták az SM betegséget. Nálam a járóképességem romlásában jelentkezik a betegség. Aktív vagyok, de évek óta nem tudok futni, sokszor segédeszközzel (bot, peroneusz emelő) tudok csak járni. Hosszabb gyaloglás megerőltető és tavaly rövid időre járásképtelen is voltam. Ennek ellenére napi szinten, rendszeresen sportolok, úszom és konditeremben erősítek és spinning edzésekre járok.
Tavaly ősz óta – amikor a jobb lábam részlegesen nem mozgott – peroneusz emelő segítette a járásom. Júliusban kezdtem el a ToeOFF®-fot használni. Fokozatosan, napról napra többet hordtam. Ez az új eszköz eleinte szokatlan volt. Azt éreztem, hogy teljesen másképp kell ebben az eszközben járni. Ezért kezdetben, megszokásból sokszor visszafeszítettem a térdem és sarokra terheltem. Nem tudtam a térdem tartani, nem térddel vezettem a lépést és a combom nagyon hamar elfáradt. Bár éreztem a járás ritmusát, nem mertem előre terhelni, mert régóta nem tudtam úgy járni. Az egyik szokatlan érzés az volt, hogy a lábfejemen gördülök és a térdem előre lendítem. Ezt már régen nem éreztem. Augusztus vége felé otthon, mezítláb is a lábfejemről tudtam elrugaszkodni járás közben. Szeptember elején, amikor az utcán ToeOFF® nélkül mentem is hasonló érzésem volt. A ToeOFF® jó arra, hogy próbáljam a lábfejem párhuzamosan tenni. Sokszor a combközelítőm hiánya miatt nem tudok csak kifelé néző lábfejjel menni. Az eszközzel tudok befelé csámpázva menni, de az nagyon fárasztó. A horpaszizmom és a vádlim fárad el. Az első időben nagyon elfáradt a lábam és én is elfáradtam. Általában nem tudok 10 percnél többet sétálni, de ha a ToeOFF®-fal megyek nincs az az érzésem, hogy ki akar fordulni a bokám. A sok séta (fél óra- egy óra) folyamatosan megterhelő nekem. A ToeOFF®-fal könnyen megy, de eleinte a combom elfáradt és néha a térdem is, ilyenkor nincs meg a járás ritmusa. Két hónap ToeOFF® használat után sokszor lendületes járással tudtam menni és nem kellett minden lépésnél a lépésekre koncentrálnom. Sportoláshoz (úszás, kondi, spinning) és otthon nem használom az eszközt. 2-3 nap ToeOFF® hordása után egy napig nem szoktam felvenni és nélküle járok. Ilyenkor azt érzem, mintha a lábamon lenne és pszichésen segíti a járásom. A napi szintű használattól a vádlim beáll, az izmom beköt, a lábamon az erek kilátszanak. Nekem ilyenkor az segít, ha nyújtok. Minden nap 15-20 perc jógaszerű izomnyújtást és hengerezést szoktam végezni. Ettől elmúlik az a görcsös fájdalom a lábból.
A ToeOFF® használatával, sokkal aktívabb tudok lenni, biztonságban érzem magam. Az eszköz stabilan rögzíti a lábam, de egyben rugalmasabb járást tesz lehetővé. Az eredmény, hogy hosszabb ideig vagyok képes járni és mindenhova el tudok menni. Rendszeresen tudok sportolni, ami nekem nagyon fontos, tudok dolgozni és élni az életem. Ezen kívül nagy öröm nekem, hogy sokszor nélküle is képes vagyok járni (de ez csak rövidebb távokra és időszakra).
Sáringerné Dr. Szilárd Zsuzsanna
főiskolai tanár
SM beteg, ToeOFF® használó
Budapest, 2017. szeptember
Hagyjon üzenetet.