162024ápr
Orvosaink bemutatkoznak

Orvosaink bemutatkoznak

Mező Róbert ortopéd- és rehabilitációs szakorvos

Dr. Mező Róbert ortopéd-rehabilitációs sebész, aki több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik a szakmában. Kiemelkedő szakértelemmel bír a láb ellátásában, az esztétikai és funkció helyreállító műtétek területén, valamint a bénult betegek rehabilitációjában.Dr. Mező Róbert az egyetlen ortopéd szakorvos Magyarországon, aki ortopéd műszerész szakmát is kitanulta. A 90-es évek elején öt közgazdásszal megalapította az LBT Kft.-t, amely ma Magyarország egyik vezető ortopéd és rehabilitációs segédeszköz gyártója és forgalmazója. 2023-ig a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Rehabilitációs Osztályának osztályvezetője.

Dr.Mező Róbert

„Küldetésemet megszállott orvosként abban látom, hogy a rehabilitációra szorulók teljes körű, minél magasabb szintű ellátását tudjam biztosítani és ezt a tudást a mozgásszervi szakembereknek – orvosoknak, gyógytornászoknak, konduktoroknak, ortopéd műszerészeknek – is tovább adjam.”

1978-ban végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Első munkahelyem az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet volt, ahol ortopéd sebész és rehabilitációs szakorvosi szakvizsgát szereztem. Emellett jártam a Műegyetemre, hogy technikai ismereteimet elmélyítsem. Az OORI igazgatója, Dr. Borsay János felismerte és támogatta technikai érdeklődésemet. Lehetőséget adott arra, hogy az intézet ortopéd műhelyében ortopéd műszerészetet tanuljak és szakmunkás vizsgát tegyek. Kettős kötődésemmel egyedülálló vagyok az orvostársadalmon belül.

Kreativitásomat számos általam konstruált segédeszköz bizonyítja. Az LBT Kft alapítását azért kezdeményeztem, mert a rendszerváltáskor a magyar egészségpiacon hiányzott a korszerű gyógyászati segédeszközök jelentős része. A cégalapítást szellemi kalandként kezelve, eljutottunk a lúdtalpbetéttől a nemzetközi színvonalú mozgásszervi segédeszközök ellátáshoz.

Küldetésemet megszállott orvosként abban látom, hogy a rehabilitációra szorulók teljes körű, minél magasabb szintű ellátását tudjam biztosítani és ezt a tudást a mozgásszervi szakembereknek – orvosoknak, gyógytornászoknak, konduktoroknak, ortopéd műszerészeknek – is tovább adjam.

Kiemelten foglalkozom a bénult gyermekek és felnőttek, a lábbetegek ellátásával.

Életrajz
  • 1978: Általános Orvostudományi Kar, Semmelweis Orvostudományi Egyetem
  • 1983: Ortopéd sebész szakvizsga
  • 1986: Mozgásszervi rehabilitáció szakvizsga
  • 1984: Ortopéd műszerész szakmunkás vizsga
Szakmai tevékenység
  • 1972-2005: Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, ortopéd osztály
  • 2005-től: Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Központi Rehabilitációs Osztály, osztályvezető
  • 1992-2011: Semmelweis Egyetem Főiskolai Kar, Gyógytornász Szak, ortopédia és gyógyászati segédeszköz ismeret tantárgy      oktatója
  • 2008-tól: Pető András Nevelő és Nevelőképző Intézet, ortopédia oktató
  • 1991-től: LBT Kft. megalakítása és működtetése, résztulajdonos, orvos szakmai irányító
  • 2003-tól: Bethesda Gyermekkórház Sebészete, önkéntes, fogyatékos gyermekek ortopéd sebészete
Szakmai eredmények
  • Több mint 1000 nagyízületi pótló műtét elvégzése
  • Számos újítás és találmány a rehabilitációs gyógyászati segédeszközök területén
  • „Mesteroktató” cím a Semmelweis Egyetem Szenátusától (2008)
  • Richter Érdemérem: Az év legjobb prevenciós gyakorlatát folytató szakorvosa – KÜLÖNDÍJAS

Dr. Kormos Andor János Ortopéd- és sportorvostan szakorvos

Kormos

„A megelőzést szolgáló egészségcentrikus, az egészséget helyreállító orvoslás és konzervatív kezelés nagyon fontos számomra, aminek helyet adtam az orvosi praxisomban és gondolkodásmódomban.”

Az Egyetem után az első munkahelyem a Sportkórház volt. Ott készültem fel az első és részben a második szakvizsgámra is.
A sport-traumatologiai és ortopédiai osztályon dolgoztam, az arthroscopos munkacsoport tagjaként.
Az első időkben a Magyar Öttusa Válogatott mellet, mint keret (csapat) orvos dolgoztam.
Megismerkedtem az Intézet összes osztályának munkájával, majd letettem a sportorvostan szakvizsgámat a HIETE Sportorvosi Tanszékén (21.09.1989).
A következő időben elkezdtem felkészülni a második, “fő” szakvizsgámra, az ortopédiaira a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján, majd az ORFI – HIETE Ortopéd Tanszékén.
Végezetül megszereztem az ortopédia szakvizsgát is (29.04.1993).
Ebben az időben munkahelyet változtattam, a Budai Gyermekkórházban dolgoztam 4 évig.

2005-2007 között a SE Kútvölgyi Járóbeteg Szakrendelő Ortopédiáján, majd 2007-től jelenleg is a XIII.-ker.-I Szakrendelő Ortopédiájának vezető főorvosaként dolgozom jelenleg is.

A megelőzést szolgáló egészségcentrikus, az egészséget helyreállító orvoslás és konzervatív kezelés nagyon fontos számomra, aminek helyet adtam az orvosi praxisomban és gondolkodásmódomban.
Meggyőződésem és személyes tapasztalatom, hogy mozgásszervi eltérések, betegségek 80%-ban megoldhatók konzervatív módon. Az önálló mozgáshoz mindenkinek joga van, ennek helyreállítása, fájdalmatlanná tétele jelenti a kihívást és célt munkám során!

Specializáció
  • felnőtt és gyermekortopédia – csípőszűrés
  • nyak-, hát-, derék vagy ágyékfájdalom kezelése
  • ízületi gyulladás, ízületi fájdalom kezelése
  • ízületi mozgás beszűkülése
  • rossz tartás
  • járásnehézség
  • sportsérülések
  • hialuronsavas térdízületi feltöltés
Tanulmányok
  • 1993 – Semmelweis Egyetem, ortopéd szakvizsga
  • 1989 – Sport szakorvos
  • 1985 – Semmelweis Egyetem, Általános orvos
Tagságok
  • Magyar Ortopéd Társaság
  • Magyar Sportorvosi Társaság
  • Magyar Orvosi Kamara

 

Szakorvosi rendeléseink

Dr. Mező Róbert ortopéd és mozgásszervi rehabilitációs főorvos magánrendelése a
Dr. Orto Egészségcentrumban

Cím: 1135 Budapest, Béke utca 45.

Időtartam
(perc)
Díj
(forint)
Időpontok Telefon
15 Felnőtt: 25.000
Felnőtt kontroll vizsgálat: 20.000
Gyerek: 15.000
Gyerek kontroll vizsgálat:12.000
szerda
16-18
csütörtök
16-18
06 (1) 239 2380
Dr. Kormos Andor ortopéd szakorvos magánrendelése a
Dr. Orto Egészségcentrumban

Cím: 1135 Budapest, Béke utca 45.

Időtartam
(perc)
Díj
(forint)
Időpontok Telefon
20 Felnőtt/gyermek vizsgálat: 25.000
Kontroll vizsgálat 3 hónapon belül: 20.000
kedd
15-18
06 (1) 239 2380


Hagyjon üzenetet.

Az email címét harmadik személynek nem adjuk át. A kötelező mezők jelölve vannak. *

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .