Protézis ellátás

A protetika mint tudomány, a hiányzó (veleszületett vagy szerzett) végtag vagy testrész helyettesítésére szakosodott. A „protézis” olyan művi eszköz, amely a hiányzó testrész funkciójának és küllemének a lehető legmagasabb szintű megtartása mellett pótolja is azt.

Cégünk magasan képzett szakembereinek célja az alsó vagy felső végtag hiányának maradéktalan pótlása. Ahhoz, hogy a páciens a hozzá illetve az “aktivitási szintjéhez” mérhető legideálisabb ellátást kapja, TEAM szemléletű ellátásra van szükség, ahol a szakorvos, gyógytornász, ortopédiai műszerész, a páciens és annak hozzátartozói is együttműködnek.

Az alábbi összeállításunkkal szeretnénk választ adni a felmerülő kérdésekre és segítséget nyújtani abban, hogy tisztább képet kapjon az esetleges ellátási lehetőségekről valamint az amputáció utáni folyamatról.

I. „Ideiglenes protézis”

Az amputációt követően kötelező egy első, úgynevezett “ideiglenes” protézis kialakítása azért, hogy a páciens csonkja minél hamarabb alkalmassá váljon a protézis hosszú távú viselésére. Az “ideiglenes” protézis mindössze annyit jelent, hogy az első – minimum 3 hónapos – időszakban az egyetlen fontos szempont a használhatóságra irányul.

A mobilizációt érdemes minél hamarabb elkezdeni, ezért javaslatunk, hogy ennek az eszköznek az elkészítését bízza az orvos által javasolt cégre. Ezután bármikor dönthet más gyártó mellett, a lényeg az eszköz használatának szinte azonnali megkezdése. Elengedhetetlen a folyamatos orvosi kontroll, a gyógytornász segítsége, hogy a páciens képes legyen a protézis helyes használatára, a műszerész szakmai tudása és odafigyelése a helyes beállításhoz valamint a család fizikai, de legfőképp lelki támogatása.

Egy jó szakember több tíz éves tapasztalattal rendelkezve követi nyomon a rehabilitáció menetét, amelynek sikerességében a legfontosabb az együttműködő páciens.
Gyártó és gyártó között hatalmas eltérések lehetnek ezért érdemes minden részletnek alaposan utána nézni. Minél többet tud Ön a választható protézisekről és a kolléga Önről, annál pontosabban tudja megtervezni az ellátást a folyamat elejétől a végéig.
Mindig hosszú távon kell néznünk, hogy Önnek mi a megfelelő és ehhez komolyan felépített terv szükséges. Ellátási koncepciónk középpontjában Ön áll. Célunk nem lehet más, mint az hogy újra teljes életet tudjon élni és ne gond, hanem csupán egy természetes napi rutin legyen a protézis viselése vagy akár egy cipő felvétele.

Elkötelezetten, minden tudásunkat és tapasztalatunkat bevetve állunk Ön mellett!

II. 3 hónap után jöhet a végleges ellátás?

3 hónap letelte után a csonk állapotától, a pácienstől, és a rehabilitáció eredményeitől függ, hogy indulhat-e a végleges protézis elkészítése. Ha a TEAM úgy ítéli meg, ezt az időt meghosszabbíthatja. Ez idő alatt Ön nyilván már kívülről fújja a különböző gyártók katalógusait és teljes képe van arról, hogy mit is szeretne…Itt az idő!!!
A TEAM ismét összeül és minden szempontot figyelembe véve több lehetséges alternatívát tesz Ön elé. A pro és kontra érvek alapján megkezdődik a végleges eszköz kialakítása, amivel az elkövetkező néhány évet a kötelező karbantartás mellett végig kell csinálnia. A protézist egy innovatív darabbal kiegészítve akár a kedvenc sport is tovább folytatható.

III. Az ellátás menete:

1. Az első lépés a pontos mintavétel. A mintavételhez mindig azt a technikát alkalmazzuk, mely a megbeszélt rendszerhez szükséges.

2. Ezután a megfelelő forma kialakításával elkészül a protézis felső, legfontosabb eleme – a tok. Ebben alakítjuk ki a csonk komfortos elhelyezkedését, különböző terhelési pontokat, felületeket létrehozva, hogy kellemetlenség nélküli hosszú távú viselésre alkalmas legyen.

3. A csonkkal közvetlenül egy belső tok a liner érintkezik. Anyaga lehet kopolimer melynek gyógyászati fehérolaj tartalma viselés közben táplálja és védi is a bőrt, hőre alakítható és a kialakított formát meg is tartja.

4. Lehet szilikon, melyek anyagában van egy stabilizáló háló, így egyszerre biztosít rugalmas és megfelelő tartást viselője számára. Illetve lehet még PolyUrethane (PUR) Liner, mely az alacsony aktivitási szinttől a legmagasabbig is képes felhasználója igényeit kielégíteni.

5. Az előre megbeszéltek alapján rendelt, már beérkezett, esetleges karbon vagy aktív lábfejjel és a kellő magassággal összeállítva próbáljuk a páciensre az eszközt. A lábfejek hatalmas tárházában könnyen el tud veszni a laikus, ezért javasoljuk, hogy minden esetben kérje ki műszerésze tanácsát az Önnek megfelelő modellről.

6. A protézis beállítása járás közben történik a páciens helyben szerzett tapasztalatai és visszajelzése alapján. A két hetes próbaidőszak alatt a protézis könnyen korrigálható, de a csonk általában változik is annyit, hogy kell egy pontosabb, új tokot készíteni, ezért a folyamatos kapcsolattartás elengedhetetlen.

Szerencsére több gyártóval vagyunk jó kapcsolatban, így biztosan megtaláljuk az Önnek legmegfelelőbb megoldást. Igény esetén lehetőség van egy, vagy akár több alkatrész vagy alkatrész kombináció kipróbálására, tesztelésére.

Mindenben Ön mellet állunk! Mindenre találunk megoldást!
Mi akkor tekintjük befejezettnek az ellátást, ha Ön elégedett az elkészült műlábbal!

IV. Az alkatrészek vagy akár a teljes protézis finanszírozása.

Amennyiben szakorvosa megfelelően alá tudja támasztani a különböző alkatrészek (Liner, Térd ízület, Lábfej, Kiegészítők) szükségességét, lehetőség van “egyedi méltányossági kérelem” benyújtására a NEAK felé. Minden esetet külön bírálnak el és a benyújtott nyomtatványok alapján döntenek. Pozitív határozat mellett még mindig van lehetőség visszakozni, ha meggondolja magát. Az engedélyben meghatározott önrészt minden esetben a páciensnek vagy hozzátartozójának kell a gyártó részére kiegyenlíteni az ellátás végén. Természetesen az engedélyeztetésben is segítünk!

Minden ember más és más. Minden alkatrészt más szükségletre gyártottak.
Arról, hogy Önnek mi az általunk vélt legmegfelelőbb protézis, csak egy személyes találkozót követően tudunk bármilyen információt adni, hiszen Önnek lesz!

Bővebb információkért forduljon kollégánkhoz:
Král Zoltán
Ortopédiai műszerész
kral@drorto.hu
+3620/3120379

Ne elégedjen meg az átlagossal!